Sánta István Csaba vagyok szabadúszó fotóriporter, a Magyar Fotóriporterek Társaságának tagja.

1978-ban születtem Sepsiszentgyörgyön. Budapesten a Práter-utcai iskola fényképész  szakán 2002-ben  végeztem.

2002-ben személyes találkozásom Henri Cartier-Bressonnal, illetve később Koudelkával, nagy hatást gyakoroltak a fotózás iránti elkötelezettségemre.

2004-ben felvételt nyertem a Magyar Fotóriporterek Társaságába, azóta szabadúszó fotóriporterként dolgozom.

A fotózással párhuzamosan egy újabb fejezet kezdődött az életemben, az utazás. Bejártam autóstoppal Európa nagy részét, szintén stoppal eljuttam Afrikába, a Gibraltáron keresztül. Távolkeleti utazásom során eljutottam Thaiföldre Kambodzsába és Vietnámba is. Célom minél több kultúrát megismerni és ezt a fényképezés eszközével megörökíteni. A társadalomnak, a nehéz helyzetben élő rétegére szoktam leginkább a fényképezőgépemet fókuszálni. Fényképeim emberekről szólnak emberekhez, egy szegényebb társadalmi rétegben élőkről, a gazdagabb társadalmi rétegben élőkhöz. Különös figyelemmel kisérem a cigányok világát, ezek életformáját, szokásaikat. Rendszeresen visszajárok Erdélybe, ahol több romatelepen is kapcsolatban állok a helyiekkel, róluk és életformájukról több fotóriportom is készült.

A társadalomábrázolás mellett jazz zenerajongóként a koncertfotózás vált egy másik fő területemmé. Sok  világhírű jazz zenészt kaptam már lencsevégre hazai és külföldi koncerteken egyaránt.

2008-tól tagja vagyok a Magyar Jazz Szövetségnek.

Munkáim számos publikációkban  jelentek meg, illetve több csoportos és egyéni kiállításon szerepeltek.

 

© 2008 Sánta István Csaba - Minden jog fenntartva
photo blogs, top photoblogs